Bemutatkozás

Polgármesteri köszöntő
Rövidfilm Nyíracsádról

Hírek

VI. Traktoros találkozó

Ismét találkoztak a traktorosok
Több mint 40 traktor vonult fel a 6. alkalommal megrendezett családi-baráti délutánon


Augusztus 19-én ismét traktorzúgás verte fel a szombat délután tikkasztó csendjét Nyíracsádon. A Sport utcán járgányok tucatjai gyülekeztek, hogy részt vegyenek a 6. alkalommal megrendezett találkozón. A rendezvény sikerét és népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy évről évre gyarapodik a résztvevők száma, hisz Varga János kitartó és töretlen szervező munkájának köszönhetően minden évben garantált a jó hangulat, a családias, felvonulással és főzéssel egybekötött baráti összejövetel.
Átlépték a „bűvös” negyvenet
Hat évvel ezelőtt még csak három család és járgány gyűlt össze, idén pedig már átlépték a bűvös negyvenet. Több százan voltak, akik semmiképpen nem akartak lemaradni a parádés felvonulásról és a hangulatos családi-baráti délutánról. Hosszan kígyózott a járgányok sora, a veteránok és a „vadiúj” monstrumok a falu utcáin tett tiszteletkör után vonultak ki nagy tülkölés kíséretében a falu határában lévő Csonkás Szabadidő Parkba. Természetesen idén sem hiányzott a főszervező Varga József kék Dutrája, ami már szinte a traktoros találkozó szimbólumává vált.
Mustra és jó hangulat
A szabadidő parkban már csak két sorban tudtak felsorakozni a gépek, majd megkezdődött a mustra, ahol a gyerekek is lehetőséget kaptak a járgányok kipróbálására, persze szigorú felnőtt kísérettel. A gazdák megmutatták, mit tudnak, volt gyorsulási verseny, „körjáró” bemutató, és bizony volt, aki azt is megmutatta, hátramenetben legalább olyan fürge, mint előre haladva. A bográcsokban, üstökben közben fortyogtak az ízletes étkek, amiket nemigen kellett kínálni senkinek sem, és az utolsó falatig el is fogyott minden. A jókedv, a nóta és az estére megérkező hűs szellő sokáig marasztalta a résztvevőket a falu határában megrendezett hatodik traktoros találkozón.

Kedves Györgyné Zilahi Enikő



További képek itt!
 

<< vissza az előző oldalra