Bemutatkozás

Polgármesteri köszöntő
Rövidfilm Nyíracsádról

Hírek

Máriapócsig tekertek

Huszonketten vágtak neki a negyven kilométeres útnak.

Település görögkatolikus egyházközségében idén huszonketten vállalkoztak arra, hogy részt vegyenek az őszi kerékpáros zarándoklaton. Szeptember 28-án reggel Tóth Elek parókus atya vezetésével indultak útnak, hogy kerékpárral tegyék meg a mintegy negyven kilométeres utat Máriapócsig. A nyíracsádi zarándokok nem sokkal tíz óra után értek Máriapócsra, ahol részt vettek a liturgián, majd egy rövid pihenő és az ebéd után indultak haza a kellemes őszi napsütésben. A zarándokok között többen voltak, akik nem először vállalkoztak a kétszer negyven kilométeres útra. A legfiatalabb kerekező hetedik osztályos volt, a legidősebb most is hetvenes éveiben járó Gyulaházi Gyula bácsi volt, aki minden kerékpáros zarándoklaton részt vesz.

(KGYZE)

<< vissza az előző oldalra